misportunk

hírek, érdekességek, pletykák a magyar sport világából

A Récsei Centerben juthat saját csarnokhoz a magyar hoki

Az évtizedek óta töretlenül fejlődő magyar jégkorongsport egyre magasabb szintekre jut el. Válogatottunk kétszer megjárta az A csoportot, a 2008-as szapporói csodát 2015-ben Krakkóban megismételte. Ezt követően 2018-ban, a hazai rendezésű divízió 1/A csoportos világbajnokságon csupán másodperceken múlott, hogy harmadszor is összejöjjön a legjobbak közé jutás. Elmondható tehát, hogy immár minden vb-n az esélyesek között kell számolni velünk, versenyben vagyunk riválisainkkal. Ehhez egyre több tudás és egyre szélesebb bázis áll rendelkezésre a magyar hokiban. Egyvalami hiányzik továbbra is, amint az a 2018 áprilisi vb-n is kiderült: a megfelelő méretű és színvonalú saját hokicsarnok. Az elmúlt évtizedek sikertelen próbálkozásai után most új lehetőség nyílt meg előttünk az ún. Récsei Center épületében, amelynek van is realitása.

Az értékes műemlék épületet természetesen nem bontják el, a projektet belső átalakítások révén valósítják meg. Azok után, hogy az elmúlt évtizedekben számtalan sportpálya helyén épültek kereskedelmi célú létesítmények, első alkalommal történik mindez fordítva.

A Magyar Jégkorong Szövetség a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetséggel összefogva meg tudta szerezni ehhez a szükséges kormányzati támogatást. Átgondolva a tervezési és beruházási folyamatokat, értékelve a műszaki, gépészeti, üzemeltetési és sporszakmai szempontokat a két szövetség számára egyértelművé vált: a projektet a leghatékonyabban és a leghasznosabban a Nemzeti Korcsolyázó Központtal  együtt, a szinergiákat érvényesítve indokolt tető alá hozni. Ez hangsúlyos folyománya az együttműködési megállapodásnak, amelyet múlt év novemberében írt alá az MJSZ és a MOKSZ elnöke.

Az NKK és a Nemzeti Jégkorong Csarnok előkészítése és közös beruházás keretében történő megvalósítása mindkét sportágnak eminens érdeke.

A magyar jégkorong igényei nem túlzóak, amikor a ma már méltatlan állapotban lévő, közel 60 éves Kisstadion után saját csarnokot szeretne. Egy olyan létesítményt, amelyben kényelmesen elférnek és jól érzik magukat a válogatottjaink és a szurkolók egyaránt, ahol a jég nem olvad el technikai problémák miatt, és nem is lyukad ki a mérkőzés előtt.

A jégkorong alapvetően közösségi sport, és ennek a jégkorongcsarnok kialakításában is tükröződnie kell. Olyan tereket valósítanak meg az új Nemzeti Jégkorong Csarnokban, és olyan funkciókat fognak létrehozni, amelyek nemcsak a jégkorongozó közösségnek - beleértve szülőket és szurkolókat -, hanem az épület közvetlen környezetében élőknek is új lehetőségeket, vonzó szabadidő-eltöltési formákat nyújthatnak.

 



Drávucz Rita és Suba Róbert lesz idén a Magyar Parasport Napjának nagykövete Kilenc magyar arany a V4-ek szkander versenyén