11 09 2018

Liu Shaolin Sándor mindig arra készült, hogy ő legyen Magyarország első téli olimpiai bajnoka, még ha ez folyamatos áldozatokkal is járt. A gyorskorcsolyázót szülei mindenben támogatták, és bár nagyon félt, hogy elveszíti édesapját, amikor az elköltözött otthonról, szerencsére nem így alakult.

– A szüleim  szerették volna, ha én és az öcsém, Shaoang sportolnánk valamit, hogy jó kiállásunk, sportos testalkatunk legyen. Először úszni kezdtünk, de a bőrünk nem bírta a klóros vizet, ezért más sportág felé néztünk. Pont tél volt, így adott volt a gyorskorcsolya, amelybe az első edzés alatt azonnal beleszerettünk – kezdte a Lokálnak Liu Shaolin Sándor, akinek rengeteg áldozatot kellett hoznia azért, hogy Phjongcshangban a dobogó legfelső fokán állhasson csapattársaival.

– Amikor láttam, hogy a jégen nagyon otthonosan mozgok, elterveztem: én leszek Magyarország első téli olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázója. Tudatosan építettük fel az egészet, a kisebb versenyektől egészen az világbajnokságig, majd az olimpiáig. Aznap, mikor ott álltam Phjongcshangban, várva hogy jégre lépjek, magabiztosan csak arra gondoltam: Jöjjön, aminek jönnie kell! Azóta pedig teljesen megváltozott az életem. Szeretem csinálni és élvezem a médiaszerepléseket is, minden megkeresésnek próbálok eleget tenni, hiszen erre vártam gyerekkorom óta. Persze azért nem volt olyan sima az út, mint amilyennek visszagondolva tűnik. Rengeteg áldozattal járt az, hogy most itt lehetek. Minden buliról, baráti találkozóról le kellett mondanom, mert tudtam, hogy nekem a célom eléréséért teljesítenem kell. Volt olyan barátom, akivel 3 évig nem tudtam találkozni az edzések miatt. Szerencsére egyikük se fordult el tőlem és most pótolom az elmúlt éveket. A családi események is olykor kimaradtak, főleg mikor 1,5 évet kint edzettem Kínában. Szóval nem volt könnyű. Még most is, mikor hajnalban megszólal az ébresztő óra – mert indulni kell a jégre- megfordul a fejemben, hogy nem megyek és befejezem. Aztán a testvéremre gondolok, akiről tudom, hogy úgyis fel fog kelni és elindul én pedig nem hagyhatom cserben. Persze mikor már veszem a korcsolyát minden megváltozik és hálát adok a sorsnak, hogy ilyen életem van – mondta a sportoló.

Sándor hálás a szüleinek, akik bár elváltak egymástól, mindvégig mellette álltak, rájuk ma is bátran támaszkodhat.

– A szüleinknek rengeteget köszönhetünk, hiszen idejüket és energiájukat nem sajnálva segítettek minket abban, hogy valóra váljanak az álmaink. 16 éves voltam, mikor végleg külön váltak, de előttünk egyetlen hangos szót se váltottak. Féltem akkor, hogy emiatt nem lesz már apukám, de annak ellenére hogy nem lakott velünk, ugyanúgy jött reggel és vitt minket az edzésekre. Ma már édesanyámmal is jó kapcsolatban vannak.

Világbajnoki ezüstöt szerzett a magyar horgászválogatott! Sorozatban harmadszor világbajnok a női öttusa csapat