misportunk

hírek, érdekességek, pletykák a magyar sport világából

Írány az ifjúsági olimpia

Látványos program kíséretében, olimpiai bajnokok jelenlétében tették le az esküt a nandzsingi ifjúsági olimpiára utazó küldöttség jelenlévő tagjai a Larus-rendezvényközpontban.

ifi


Az olimpiai bajnokok zászlaját Gergely István ötkarikás győztes vízilabdázó adta át Halász Bencének. Olimpiai első és több sportági legenda kísérte a színpadra a Nandzsingba készülőket. A Magyar Olimpiai Bizottság által szervezett eskütételen minden a fiatalokról szólt. Mellettük ezúttal Kovács Katalin, Horváth Gábor, Klampár Tibor, Kovács Antal, Kovács István, Vörös Zsuzsanna, Fábián László, Hammerl László, Berki Krisztián, Gyurta Dániel és Szabó Bence is csak „epizodista” volt. A több mint egyórás programban Szász Kitti freestyle-világbajnok tartott tetszetős bemutatót, kínai harcművészeti ízelítőt is kaptunk, és a ByTheWay együttes énekelt, amelynek produkcióját a hirtelen megszólaló éles sziréna sem rontotta el.

És persze az ünnepség legfontosabb pillanatában az 57 fős sportolói küldöttség jelenlévő tagjai (igazoltan hiányoztak kosárlabdázók, teniszezők, úszók, vitorlázók) letették az olimpiai esküt. A londoni játékokon győztes Gyurta Dániel és a négy éve, Szingapúrban kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok Kapás Boglárka után mondták a szöveget.

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke beszédében úgy fogalmazott: „a magyar sportban van erő, és hiszem, hogy hittel és lelkesedéssel képesek leszünk megoldani az előttünk álló feladatokat, sikeresek leszünk a világbajnokságokon, olimpiákon”.

Az augusztus 16-28-án sorra kerülő második ifjúsági olimpián 16 sportágban 26 magyar fiú és 31 is lány indul Nandzsingban. Az atlétáké a legnépesebb küldöttség, tíz sportolóval, őket az úszók és kosárlabdázók követik nyolc-nyolccal. Utóbbiak révén hazánk először képviselteti magát csapatsportágban. Négy évvel ezelőtt Szingapúrban a magyar küldöttség 7 arany-, 4 ezüst- és 6 bronzéremmel a nyolcadik legeredményesebb ország lett. A várakozások szerint ez a szereplés akár túlszárnyalható a kínai metropoliszban.

Az utazók névsora:

Atlétika (10 fő): Halász Bence (kalapácsvetés), Schmölcz Márk Xavér (gerelyhajítás), Ferenczi Melinda (200 m), Sorok Klaudia (100m gát), Tóth Lili Anna (2000 m akadály), Bajnok Eszter (hármasugrás), Luterán Petra (magasugrás), Kiss Réka (rúdugrás), Bácskay Zsófia Matild (kalapácsvetés), Kálmán Alexandra (diszkoszvetés)

Asztalitenisz (2): Szudi Ádám, Imre Leila
Cselgáncs (2): Sárecz Márton (66kg), Gercsák Szabina (63kg)
Kajak-kenu (3): Mozgi Milán (K1), Koleszár Zoltán (C1), Homonnai Luca (K1)
Kerékpár (4): Erdélyi Attila, Móricz Dániel, Megyaszai Lilla, Tolnai Zsanett
Kosárlabda (8): Horváth Kristóf István, Kiss Attila Raul, Major Gergely, Mike János, Aho Nina Daniella, Nagy Dorottya, Simon Cintia, Tóth Tímea

Ökölvívás (3): Könnyű Richárd (60 kg), Tóth Richárd (64 kg), Komor László (+91 kg)
Öttusa (2): Regős Gergely, Zs. Tóth Anna
Sportlövészet (1): Péni István (légpuska)
Súlyemelés (1): Molnár Boglárka (+63 kg)
Tenisz (3): Bondár Anna, Bíró André, Stollár Fanny
Torna (2): Kardos Botond, Dévai Boglárka
Triatlon (2): Lehmann Bence, Bicsák Flóra
Úszás (8): Horváth Dávid (50 m, 100 m, 200 m mell), Grátz Benjámin (200 m, 400 m gyors, 200 m pillangó, 200 m vegyes), Szabó Norbert (50 m pillangó, 200 m vegyes), Kenderesi Tamás (50 m, 100 m, 200 m pillangó), Szilágyi Liliána (50 m, 100 m, 200 m pillangó), Sebestyén Dalma (50 m, 100 m, 200 m mell, 200 m pillangó, 200 m vegyes), Sztankovics Anna (50 m, 100 m, 200 m mell), Novoszáth Melinda (200 m, 400 m, 800 m gyors)

Vitorlázás (2): Vadnai Jonatán, Érdi Mária
Vívás (4): Esztergályos Patrik, Nagy Kinga (mindkettő párbajtőr), Pásztor Flóra (tőr), Záhonyi Petra (kard)



MEGJELENT A MI FOCINK CÍMŰ KÖNYV
Három évvel ezelőtt indult a mifocink.blog.hu, melyből szeptemberben mifocink.com lett. Az oldal azért jött létre, hogy olyan dolgokat írjon meg a magyar futballról, amelyet mások nem mernek, vagy nem akarnak megírni. Az oldal általam legjobbnak vélt cikkeiből – azért sok olyan cikk kimaradt helyhiány miatt, amit betettem volna – aztán megszületett ez a könyv. Azt gondolom, hogy a könyvből pontosan kiderül, az elmúlt években szinte semmi nem változott a magyar futballban. Sőt!


Mondanám, hogy amolyan görbe tükör lenne ez a magyar futballra, de szerintem az a görbe tükör, amit naponta olvashatunk. Azt vallom, rózsaszín szemüvegen keresztül szemléljük futballunkat, és ez az egyik legnagyobb hibánk. Sajnos, aki itthon le meri írni a rossz dolgokat, aki rá mer kérdezni a kényes dolgokra, az maga az ördög.


Rendelnél a könyvből?
Klikk a információkért: http://www.mifocink.com/?p=4533







Magyar teniszező 32 éve nem ért el ilyen nagy sikert! Gyász: elhunyt Németh Angéla olimpiai bajnok gerelyhajító