misportunk

hírek, érdekességek, pletykák a magyar sport világából

A táncsport fővárosa lesz Budapest

A magyar versenytánc élet legjobbjai mérik össze tudásukat a február 2-án és 3-án megrendezett Táncsport Magyar Bajnokságokon, amelynek idén a MOM Sport- és Rendezvényközpont ad otthont. A legrangosabb hazai verseny több mint tíz év után tér vissza a fővárosba, ahol a trófeák mellett a világversenyekre szóló kvóták sorsa is eldől.


A gyerektől a felnőttön át egészen a szenior korosztályokig parkettre lépnek táncosok, akik a standard és a latin táncok kategóriájában mutathatják meg, mit tudnak. A nagyszabású versenyhétvégén a magyar bajnoki címeken túl kiderül az is, mely párosok képviselhetik majd hazánkat az idei világ- és Európa- bajnokságokon. A megmérettetés több szempontból is különleges. Egyrészt 2007 után most először lesz világbajnoki döntős páros a mezőnyben, hiszen az Andrea Silvestri és Váradi Martina alkotta kettős egészen a döntőig menetelt tavaly Ostravában, így a világ 6. legjobbjaiként léphetnek a parkettre. Másrészt a magyar bajnokságnak hosszú évek után újra Budapest ad otthont, a szervezők szerint azzal a reménnyel, hogy még többen ellátogassanak a látványosnak ígérkező gálára, ahol meglepetés produkciókat is láthat a közönség.

- A Magyar TáncSport Szakszövetség a versenytánc mellett az akrobatikus rock and roll szakágat is működteti. Vannak világbajnok formációink, illetve egyéni párosaink is, őket mindenképpen felléptetjük a versenyen. Rajtuk kívül teljesen más táncstílusból is hívunk neves előadóművészeket, nem titkolva azt a szándékot, hogy szeretnénk egyfajta ernyőszervezetként tovább működni, és a tavaszi közgyűlésen nyitni az úgynevezett utcai street táncok vagy páros táncok felé. Szóval ennek a műfajnak is lesznek bemutatói a magyar bajnokságon – mondta Zsámboki Marcell, a Magyar TáncSport Szakszövetség elnöke.

A MOM Sport- és Rendezvényközpontban helyet kapó hazai versennyel párhuzamosan egy nagyszabású nemzetközi megmérettetést, a Hungarian Dance Opent is megrendezik, ahova több mint 200 párt várnak a világ 25 országából.

Az évről évre színvonalasabb mezőnyt vonzó kétnapos programra már nemcsak Európából, hanem Kínából és Ausztráliából is neveztek, és az utolsó pillanatig várják a táncosok jelentkezését. A különböző országokból érkező sportolók – a felnőtt korosztályban – szombaton a standard, vasárnap pedig a latin táncok versenyében mutathatják meg tudásukat. Bővebb infók és program a magyar bajnokságokról és a Hungarian Dance Openről az esemény honlapján olvashatók. (https://tancmb.mtasz.hu)

 



Három magyar kick-box arany Angliából Csisztu Zsuzsa: ünnep számomra minden táncverseny!