misportunk

hírek, érdekességek, pletykák a magyar sport világából

Veres Roland Moszkvát is bevette

Nagy sikert hozott élete első külföldön tartott szemináriuma az ötszörös világbajnok Veres Rolandnak. A 20-dik életévét januárban betöltő sportoló egy héten keresztül tréningezte a kick-box egyik fellegvárának tartott Oroszország válogatottját, majd az edzőtábor végén tartott Moscow Openen első idei Grand Champion győzelmét is megszerezte. A fiatal csepeli bunyósnak ugyanakkor nem ez az első sikere 2019-ben, hiszen az Év Sportolója választáson – egyedüli nem olimpiai sportolóként – bekerült a jelöltek közé.

Mentorként és versenyzőként is eredményesen indult az év Veres Roland számára, aki az orosz szakszövetség meghívására tartott edzéseket Moszkvában edzőjével, egyben csapattársával, Jároszkievicz Krisztiánnal. A Halker-Király Team kick-boxosai összesen 89 sportolónak – ringes és tatamis szabályrendszerben versenyzőknek egyaránt – mutatták be, miért jár a világ élvonalában a magyar edzéstechnika.

„Már az első alkalmon kiderült, hogy erőnlétben nagyon ott vannak az oroszok, ezért a technikai tudásukat csiszoltuk. Óriási élmény volt számomra, hogy sok K1, illetve low-kick világ- és Európa-bajnok is eljött kipróbálni a szemináriumunkat, és hogy élvezték azt a fajta taktikai repertoárt, ami a tatamis szabályrendszereket jellemzi. Mindenki nagyon odaadóan dolgozott az általunk tartott tizenkét edzésen” – fogalmazott Veres Roland.

A profi ökölvívó karrierrel is kacérkodó sportoló maga is jó tanulási lehetőséget kapott Moszkvában, miután az ottani kick-box szövetség közbenjárására privát edzésen vehetett részt a világszerte elismert trénerrel, Andrej Bupasz Ivicsukkal.

„Azt mondta, hogy technikailag még sokat kell fejlődnöm az ütések terén, de nagyon jól érzem a távolságot, jó a mozgáskészségem és gyorsan tanulok. Vagyis szerinte van tehetségem az ökölvíváshoz, ami pedig a hiányosságom, az teljes mértékben tanulható. Ő jellemzően csak oroszokkal foglalkozik, ennek ellenére felajánlotta, hogy ha belefér az időmbe, menjek vissza hozzá, szívesen lát egy hónapos felkészülésre. Úgyhogy lehet, hogy ennek még lesz folytatása” – nyilatkozott a különleges magánóráról Veres Roland.

A fiatal klasszis elvárásainak megfelelően nem távozott üres kézzel Oroszországból. Az egyhetes vendégszereplés végén tartott Moscow Openen a pointfighting szabályrendszer 63 kg-os súlycsoportjában aranyérmet szerzett, és megválasztották a verseny legjobb pointfighterének. Ezt követően a királykategóriának számító, súlycsoportoktól független Grand Champion versenyszám 19 fős mezőnyéből is kiemelkedett: a döntőben egy, a hazai pálya előnyét élvező orosz kick-boxos legyőzésével megnyerte idei első Grand Champion címét.

A versenyen a Halker-Király Team hét versenyzője – köztük Roland egyik bátyja, Alex – a különböző szabályrendszerekben összesen nyolcszor állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

 



Nagy László: Nem tántorít el, hogy jobbszélsőt is játszom Michelisz idén mindenkit legyőzne a WTCR-ben