misportunk

hírek, érdekességek, pletykák a magyar sport világából

A világ legjobb asztaliteniszezői jönnek a budapesti főpróbára

Négy kontinens 51 országának 390 versenyzőjét várják a jövő héten a BOK Csarnokba, a budapesti asztalitenisz World Tour-viadalra, amely a Hungexpón április 21-28-án sorra kerülő egyéni világbajnokság főpróbájának is tekinthető.

Póta Georgina is ott lesz a versenyen

A jövő kedden kezdődő és vasárnapig tartó, 170 ezer dollár összdíjazású eseményről elmondták, a kínaiakkal az élen várhatóan bombaerős mezőny látogat a magyar fővárosba, itt lesz többek között mindkét világelső, Fan Csen-tung és Ting Ning is. A házigazda magyarokat 21 játékos képviseli majd.

Nátrán Roland, a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) elnöke elmondta, hogy az éves World Tour-sorozat már hagyományosan veszi kezdetét Budapesten. A sportág elitje számára a tavaszi vb ezúttal még vonzóbbá teszi a magyarországi viadalt, hiszen egyfajta tesztversenyként is használhatják a külföldi szövetségek, hozzászokhatnak az itteni körülményekhez. Mint elmondta, a WT-viadal folyamatosan nézettségi rekordot dönt, a tévéközvetítéseknek köszönhetően várhatóan ezúttal is 130-150 millióan követik majd figyelemmel világszerte, s kiemelte, hogy az összdíjazás a valaha volt legnagyobb Magyarországon.
    
- A csarnok különleges adottságainak köszönhetően, a mobil lelátókról a szurkolók egészen közelről, néhány méterről láthatják a játékosokat - fogalmazott Nátrán Roland.


 Takaritó munkatársakat keresünk több területre azzonali kezdésel!
Telefon: 0670/602-17-07   0620/356-00-34



Lajtai Kristóf versenyigazgató ismertette, hogy 214 férfi és 176 női asztaliteniszező szerepel majd Budapesten, s a selejtező a korábbiakkal ellentétben most már kieséses rendszerű lesz. A hazai színeket 11 férfi és 10 női játékos képviseli, és minden számban lesz főtáblás, egyesben Majoros Bence, illetve Póta Georgina és Madarász Dóra, párosban pedig az Ecseki Nándor, Szudi Ádám, a Póta, Matilda Ekholm és a Szudi, Pergel Szandra kettős. A döntőket pénteken, szombaton és vasárnap rendezik.

A szövetségi kapitányok, a nőket irányító Bátorfi Zoltán és a férfiak vezetője, Aranyosi Péter azt mondták, a játékosok jó formában várják a keddi rajtot, s bár sok függ a sorsolástól, mindketten reménykednek a minél jobb szereplésben, akár az éremszerzésben. A tavalyi tornához hasonlóan az első két napon ezúttal is 20 asztalon zajlik a kvalifikáció, majd csütörtöktől, az egyenes kieséses szakasztól négy, illetve szombattól egy asztalon folytatódik a küzdelem. Az M4 Sport összefoglalókkal és élő közvetítéssel is jelentkezik majd a versenyről, amely a Eurosporton is látható lesz.

Belépőket kizárólag a helyszínen lehet vásárolni, a felnőtt napijegy 1000, illetve 1500 forintba, az egész hétre érvényes bérlet pedig 8000 forintba kerül.

Kedden a világbajnokságra is megkezdődött a magyarországi jegyárusítás, az áprilisi tornával kapcsolatban Nátrán Roland úgy fogalmazott: ez lesz Magyarország történetének legnagyobb asztalitenisz eseménye, s több mint félmilliárd tévénézőre számítanak világszerte. Kiemelte, hogy a nemzetközi sportági szövetség mellett szorosan együttműködnek a többi idei, hazai rendezésű vb - öttusa, vívó és kajak-kenu - szervezőivel, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumával, a kormánnyal és a Magyar Olimpiai Bizottsággal is. A rajtig még 3 hónap és 12 nap van hátra, jelenleg száz fő dolgozik a szervezésen, a vb-n magán pedig 150-200 fős lesz a rendezői és 350 tagú az önkéntes csapat.
    
Felegyi Gábor, a MOATSZ főtitkára elárulta: a nemzetközi jegyértékesítés hétfőn indult, s e rövid idő alatt már 1500 jegy gazdára talált, a bérletek 80 százaléka (!) pedig szintén elfogyott. A vb-re a legolcsóbb belépőket már 3000 forintért meg lehet váltani, míg a döntőkre 4000 forinttól lehet bejutni, különböző jegy- és bérletkonstrukciókat lehet vásárolni a jegy.hu-n online és az irodákban, illetve a vb honlapján, a wttc2019.hu-n.



Végezetül bemutatták a világbajnokság kabaláját, egy vörös rókát, amelynek egyelőre még nincs neve, a szurkolók a Facebookon választhatnak a három lehetőség - Ropi, Pongi és HUba - közül.



Cseh László kész legyőzni a fiatalokat a vb-részvételért Sporttörténelmi sikerekre készülnek rövidpályás gyorskorcsolyázóink