misportunk

hírek, érdekességek, pletykák a magyar sport világából

Laurencz László: Ez az edzői szakma degradálása

Módosítaná a kormány a sporttörvényt. A sportolók és edzőik minden olimpiai érmük után megkapnák az olimpiai járadékot, a törvény módosítása szerint azonban csak a versenyzők járadéka örökölhető. A DIGI Sport híradójának nyilatkozó edzőlegendák értetlenül állnak az eset előtt.


HIRDETÉS

Megjelent Fehér György sportújságíró első, nem sporttémájú regénye, A kemény fiúk is sírnak néha. Vásárlás előtt belehallgatnál a könyvbe? Itt a lehetőség! Most Urmai Gábor, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művésze olvassa el neked az első fejezet. Amennyiben megtetszett, megrendelheted a szerző által dedikált könyvet postai utánvétellel de szállítási díj nélkül a "akemenyfiukissirnakneha@gmail.com" e-mail címen.Nagyszerű karácsonyi ajándék lehet!



- A sportolóknál az a járadék folytatása, hogy akivel tíz évig a halála előtt együtt élt igazoltan a házastárs vagy az élettárs, akkor ő a sportoló halála után az összegnek a felét az élete végéig megkapja. Na most ugyanez a rész ránk nem vonatkozik. Szeretném kihangsúlyozni, hogy nem az összegszerűségről beszélünk, hogy kinek mennyi jár, hanem az elvről, hogy ennek a járadéknak az idevonatkozó része ránk nem vonatkozik. Úgy érezzük, hogy ez az edzői szakma degradálása – nyilatkozta a Sport24-nek Laurencz László, a magyar női kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya.

Laurencz László hivatalos levélben kérte a Magyar Edzők Társaságának a segítségét. „Két helyre küldték el a beadványukat, illetve javaslatukat, egyet a MOB-nak, ott az elnök úr szóban egyet értett ezzel. Ezután ugyanezt beküldték a minisztériumba, a sportállamtitkárságba, ez két hónapja történt - onnan választ sem írásban, sem szóban nem kaptam” – árulta el a mesteredző.

 

A 84 éves Laurencz László módosítási kérelmét több edzőlegenda is támogatja.
„Az edzőknek is megfelelő feszültségben telik az életük, és amíg kiképeznek egy olimpiai bajnokot, addig nagyon nagy szükség van a társukra is. Ebben a korban már majdnem minden edzőnek társa is van. Ha eltávozna a járulékot kapó edző, akkor a társát is megilletné bizonyos százalékban, nekem az a véleményem” – mondta Szántó Imre korábbi ökölvívó szövetségi kapitány.

Az olimpiai életjáradékokra kifizetendő összeg 3,6 milliárd forintra nőhet, ha elfogadják a módosított jogszabályt.


Irodák, lakások (és egyéb) takaritási munkákat vállalunk!
Gyors igényes munkavégzés!
                          Telefon: 06-70/6021707, 06-20/3560034                                 





Veres fivérek: hétből hét kick-boxos arany Hosszú Katinka lett az év női úszója a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetségnél