misportunk

hírek, érdekességek, pletykák a magyar sport világából

Misportunk exkluzív: Szántó Erzsébet szerint „családi-baráti királyság” épül az érdi kézilabdánál

Nincs nap érdi kézilabda botrány nélkül!  A misportunk.com november elején levelet küldött az Érdi Sport Kft. jelenlegi vezetőségéhez a klub ellen elrendelt NAV végrehajtás és más ügyek kapcsán. A feltett kérdésekre ugyan nem reagáltak, viszont másnap kiadtak egy hivatalos közleményt a közösségi oldalukon. Azt írták:  „Minden rendben van, építkezünk”. Majd „a klub működését bulvár szintjén taglaló  megkeresésnek” nyilvánították érdeklődésünket. Ami ennél is fontosabb, az előző vezetésnek tulajdonították a problémák forrását, miszerint „még most (három hónappal e változtatásokat követően) is a korábbi adminisztrációt rendezi.” – a klub.  Ezek után mindenképp szerettünk volna támogatni az Érdi Sport Kft. törekvését abban, hogy valóban „tiszta víz” töltődjön abba a bizonyos pohárba az üggyel kapcsolatban, ahogy azt felvetették. Ezért megkerestük a közlemény tartalma alapján felelősnek beállított Szántó Erzsébetet, a korábbi ügyvezetőt, hogy avassa be az érdieket és a kézilabda rajongókat a valós részletekbe.


HIRDETÉS

Megjelent Fehér György sportújságíró első, nem sporttémájú regénye, A kemény fiúk is sírnak néha. Vásárlás előtt belehallgatnál a könyvbe? Itt a lehetőség! Most Urmai Gábor, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művésze olvassa el neked az első fejezet. Amennyiben megtetszett, megrendelheted a szerző által dedikált könyvet postai utánvétellel de szállítási díj nélkül a "akemenyfiukissirnakneha@gmail.com e-mail címen.Nagyszerű karácsonyi ajándék lehet!



Szántó Erzsébet 2013. március 1-je és 2018. június 28-a között közt volt az ügyvezetője az Érdi Sport Kft.-nek. Ezalatt az idő alatt az érdi lányok 6 bajnoki bronzérmet, 2 Magyar Kupa ezüstérmet szereztek, többször EHF-kupa szereplők voltak. 

Az ön vezetése alatti időszakot egy adminisztratív módon áttekinthetetlen, kvázi „rendezésre szoruló”, továbbá minden törvényességet nélkülöző gazdasági működésnek minősítették a közleményükben. Mit szólt ehhez?
Sajnálattal olvastam és rögtön felhívtam dr. Boldog Anna jelenlegi ügyvezetőt és kértem, hogy a Közleményt azonnal vegyék le a közösségi oldalukról. A sejtelmes, maszatolós megfogalmazás a sorok között olyan üzenetet rejtett, mintha az Érdi Sport Kft. a 2018 nyarát megelőző időszakban rendezetlenül és törvénytelenül működött volna. Azt a választ kaptam, hogy ez így marad és kész, majd az ügyvezető asszony egyszerűen kinyomta a telefont.


A csapatot szeretik a szurkolók

Valóban rendezetlen és törvénytelen volt a korábbi működés?
Természetesen nem. Az Érdi Sport Kft. a hatályos jogszabályok és előírások szerint működött mindvégig, ameddig én voltam az ügyvezetője. Mivel 100%-ban az önkormányzat tulajdonában lévő gazdasági társaságról beszélünk, lényegesen szigorúbb szabályok szerint kell működtetni, mint más vállalkozásokat. A hatóságok ráadásul rendszeresen ellenőrzik a törvényesség betartását. A vezetésem alatt a Kft.-t rendszeresen ellenőrizte Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Belső Ellenőrzési Csoportja. Az utolsó ilyen átfogó, minden működési területet érintő vizsgálatot a 2017. november 13. – december 13. időszakban folytatták le az Érdi Sport Kft.-nél, amikor még én voltam az ügyvezető. A vizsgálat eredményét a Belső Ellenőrzési Csoport a 19/49822/3/2017 iktatószámú Ellenőrzési Jelentésben rögzítette. A jelentés szerint a gazdasági társaság működése minden területen megfelelő volt, egyes területek működését „mintaszerűnek” minősítették, a működéssel kapcsolatban semmilyen komoly kifogás nem merült fel. Ezen túlmenően, 2017-ben az Állami Számvevőszék is 4 évet felölelő átfogó vizsgálatot folytatott le a társaságnál. Minden dokumentum a rendelkezésemre áll, amennyiben bármit is bizonyítani kellene.

Ezek szerint akkor nem a szabálytalan működés volt az ön visszahívásának valódi kiváltó oka?
A távozásom körülményeiről eddig nem beszéltem a nyilvánosság előtt, de azt gondolom, hogy a tisztánlátáshoz, vagy a „tiszta víz” érdekében először és utoljára most megteszem. A folyamat 2017 decemberében kezdődött, miután a Magyar Kézilabda Szövetség december 20-án jóváhagyta az Érd Aréna mögötti területen építendő 2,4 milliárd forint értékű edzőcsarnok TAO pályázatát, melyet az Érdi Sport Kft. nyújtott be. Nem sokkal ezután a Felügyelő Bizottság (FB) akkori elnökét T. Mészáros András Érd polgármestere arra kérte, hogy mondjon le az Érdi Sport Kft. Felügyelő Bizottsági elnöki tisztéről, mert ő dr. Boldog Annát szeretné az Érdi Sport Kft. FB elnökének. Az FB elnök 2018. január elején lemondott tisztségéről és T. Mészáros András a  dr. Boldog Annát jelölte az FB új tagjának. Az Érdi Sport Kft. jelenlegi ügyvezetője a megbízást akkor egyéb fontos teendőire hivatkozva és a velem időközben kialakult feszült viszonya miatt nem fogadta el, bár a Közgyűlés a kinevezését jóváhagyta. Szükséges itt megjegyezni, hogy dr. Boldog Anna, 2016. 12. 22-től az Érdi Városfejlesztési Kft. Felügyelő Bizottságának elnöke, 2017. 04. 19-től az Érd és Térsége Hulladékkezelési Nonprofit Kft. ügyvezetője és immár 2018. 07. 09-től az Érdi Sport Kft. ügyvezetője is.

A polgármester dönti el, ki mikor mondjon le, ez azért nem semmi. Hogyan tudtak ezek után együtt dolgozni?
Nehezen, de próbáltam a munkámra koncentrálni. Az eset után T. Mészáros András polgármester úr folyamatosan támadta az Érdi Sport Kft.-ben folyó szakmai munkát, ekkor már az országos sajtó nyilvánossága előtt is bírálta a működést, és a csapat teljesítményét. Akkori nyilatkozatában kiemelte, hogy a kft. ügyvezetője, – vagyis én – az ő megkeresésére nem válaszolt. Ez a „megkeresés” a FTC Rail-Cargo Hungária – ÉRD súlyos verséggel végződő bajnoki mérkőzés után (2018. április 21-én 16 óra 26 perckor) egy megszólítás nélküli privát SMS-ben történt a mérkőzés lefújását követően: „Gratulálok! Azt hiszem ilyenkor kell lemondani, nem az Fb. tag változáskor. T.M.A” – írta a polgármester úr. Ezenkívül egyéb, „normális hangvételű” hivatalos megkeresés sem írásban, sem szóban nem történt a részéről.


Lemondott, miután a selyemzsinórnak is beillő SMS-t megkapta? 
Nem, nem éreztem indokoltnak. Főleg, hogy az SMS-t elküldte a klub elnökének és vezetőedzőjének is, gondoltuk csak hirtelen felindulásból tette a mindannyiunknak fájó vereség után. De később, 2018. májusban T. Mészáros András polgármester ellenőrzési jogkörében eljárva hivatalos levelet küldött, melyben az edzőcsarnok beruházással kapcsolatos kérdéssort tett fel. Határidőre, dokumentumokkal alátámasztva megválaszoltam a kérdéseket és az utasításnak megfelelően elküldtem a Felügyelő Bizottsági tagok részére is. A leadott közel 400 oldalas beszámolóra hivatalos válasz ezután nem érkezett. A helyzet konszolidálódni is látszódott, mikor a klub évzáróján - 2018. június 14-én -  a polgármester úr a klubban folyó munkáról pozitívan nyilatkozott. Ekkor úgy tűnt a konfliktus helyzet rendeződött.



Szabó Edina edző és Szántó Erzsébet (Fotó:ÉRD HANDBALL )

De mégsem így lett?
Sajnos nem, sőt jött a hideg zuhany. Június 25-én felhívtak telefonon, hogy a polgármester úr kabinetfőnöke egyenként behívta a közgyűlésben minősített többségben lévő frakció képviselő tagjait beszélgetésre, az ügyvezetői tisztségemből való visszahívás tervével, amit három nappal később, június 28-án sürgősséggel kívánt T. Mészáros András polgármester úr a közgyűlésnek előterjeszteni. A hír hallatán azonnal időpontot kértem a polgármester úrtól. Augustus 27-én találkoztunk, amikor felhívtam a figyelmét, hogy a személyemtől függetlenül ilyen speciális tevékenységet végző gazdasági társaságnál az indoklás nélküli vezetőváltás igen nagy rizikó. Veszélybe sodorhatja a folyamatos működést és nem utolsó sorban óriási bizonytalanságot kelt.

Végül kiderült a beszélgetésen mi volt az oka a tervebe vett elmozdításának?
Bizalomvesztés, ennyi volt a rövid válasz, mivel más gazdasági, szakmai vagy vezetői hibát, hiányosságot nem tudott mondani, a megbízási szerződésemre hivatkozott, miszerint nem kell megindokolnia a szerződés felbontását. A közgyűlési előterjesztéshez nem is csatolt semmilyen indoklást. Arra a kérdésemre, hogy az eddigi munkámmal volt-e elégedetlen egyértelmű nemmel válaszolt, és hozzátette, hogy hiszen tavaly a „munkádért még ki is tüntettünk.”


Az önkormányzati közgyűlés végül önt leváltotta, ez sima ügy volt?
A Közgyűlésen a képviselők által feltett kérdésekre annyit válaszolt, hogy az edzőcsarnok beruházás az én hibámból „súlyos késedelemben” van, ezért döntött a visszahívásom mellett. Megjegyzem, egy ilyen méretű beruházás esetében, ami ráadásul nem előre biztosított pályázati forrásból készül, sok esetben több éves késedelem sem váltott még ki azonnali vezetőváltást. A pályázat 2017 decemberében került elfogadásra, így júniusban „súlyos késedelemről” beszélni nem szerencsés. Érden más előre biztosított állami forrásból készülő beruházások közül eddig a legkevesebb késedelem nagyságrendileg 1-2 év volt, de az Ercsi úti sportberuházás esetében a kormány határozat óta eddig 4 év telt el, és még mindig semmi nem történt.(A közgyűlésen elhangzottak ide kattintva megtekinthetők 2.42.00-tól)

Mit szólt ahhoz, hogy dr. Boldog Anna lett az utódja?
Nem ért meglepetésként, tekintve az előzményeket, hiszen érezhető volt, hogy Polgármester Úr mindenáron valamilyen pozícióban szerette volna tudni a hölgyet az Érdi Sport Kft.-nél, előbb az FB tagságra történő jelölésével, majd később az ügyvezetői kinevezéssel.

Úgy tudom, megviselték az események?
A visszahívásom után az igazságtalan eljárásnak és a meghurcoltatásnak a következményeként az egészségi állapotom megromlott, de ahogy tudtam dolgoztam tovább, hiszem polgármester úr ragaszkodott a 90 napos felmondási időm kitöltéséhez. A munkavégzés alól nem mentett fel. Azért tartom ezt fontosnak, mert a bevett gyakorlat az, ha egy vezetővel szemben bármilyen súlyos vétséget állapítanak meg, vagy olyat tesz, ami sérti a társaság érdekeit, azt a vezetőt a társaság tulajdonosa egészen biztosan felmenti a munkavégzés alól.

Mi lett a történet vége?
2017.július 5-én írásban jeleztem polgármester úrnak, hogy mielőbb rendezzék az új ügyvezető kinevezését, mivel a folyamatos és törvényes működéshez ez a feltétel elengedhetetlen. Ezt a levelemet olvasta fel végül a polgármester az új ügyvezető kinevezésére összehívott közgyűlésen is az előterjesztése alátámasztására. (A rendkívüli közgyűlés ide kattinva megtekinthető)


Itt épp T. Mészáros András gratulál Szabó Edina edzőnek (Fotó:ÉRD HANDBALL )

Gondolom ezek után mosolyszünet következett?
Persze, mivel a helyzetjelentéseimre sem kaptam érdemi választ a polgármesterünktől, egyetlen cinikus hangvételű levél kivételével. A parttalan helyzet megoldására végül javaslatot tettem, hogy egészségi állapotomra való tekintettel a szerződésemet közös megegyezéssel bontsuk fel. Elfogadták és  2018. 08. 2-án utolsó munkában töltött napom után a Megbízási szerződésemet 2018. 08. 6-án közös megegyezéssel felbontották, addig a halasztást nem tűró munkákat – TAO elszámolás benyújtása, az edzőcsarnok pályázat hosszabbítási kérelmének benyújtása – a napi feladatok ellátása mellett elvégeztem.

Ezek szerint gazdaságilag stabil, sikeres klubbot adott át több, mint 5 év után?
Igen, de nagyon szomorúan tettem, hiszen sok munkánk volt a stábbal együtt az érdi kézilabda addigi sikereiben. Az átadás-átvételi folyamat végül 2018. augusztus. 29-én készült Teljességi Nyilatkozattal lezárult. Az új ügyvezetőnő, dr. Boldog Anna semmilyen hátrányos, hiányosságra vagy rendezetlenségre , tartozásra utaló megjegyzést nem tett, kifogást nem emelt. A távozásom után is több ízben megkeresett és a kérdéseire készséggel válaszoltam.

Akkor milyen adminisztratív intézkedések rendezésére és törvényesség hivatkozott a közleményében a jelenlegi ügyvezető? Amikor ön távozott, a társaságnak ezek szerint nem volt köztartozása?
Fogalmam sincs mire gondolhattak, mi mindent a törvények szerint működtettünk, majd  adtunk át. Sem köztartozás, sem a munkavállalók felé tartozás nem volt. A törvényes működés egyik legfontosabb eleme, hogy a vállalkozás, gazdasági társaság a működésével kapcsolatos adó-és járulékfizetési kötelezettségének eleget tegyen, ezt mi mindig szem előtt tartottuk. Hozzáteszem a kormány minden intézkedést meghozott, hogy a sportvállalkozásokat ezen a területen is segítse. A távozásom előtt az utolsó NAV nullás igazolást 2018. július 17-én állították ki részünkre, melynek iktatószáma: 3973715530/2018. A dokumentum igazolja, hogy az Érdi Sport Kft.-nek nyilvántartott tartozása, valamint végrehajtása, vagy visszatartásra átadott köztartozása ekkor nem volt. 2018-ban minden hónapban kértünk ilyen „nullás” NAV igazolást, mivel a TAO. támogatások begyűjtéséhez, a pályázatok beadásához szükséges volt. A társaság köztartozásmentes volt.


2018-ban kiadott NAV nullás igazolások dátuma, iktatószáma:
2018.02.09. 3929062855/2018.
2018.03.09. 4099839362/2018
2018.04.04. 4041906311/2018
2018.05.03. 4369408184/2018
2018.06.05. 4371615271/2018
2018.07.17. 3973715530/2018


Akkor ön szerint a törvényesség hiányát mire érthették?
Azt hiszem, ezt talán tőlük kellene megkérdezni. Egyet biztosan tudok, a visszahívásom és az új ügyvezető kinevezése is szabálytalanul történt. A Közgyűlés 15/2017 (01.26) határozatával elfogadott, az Érdi Sport Kft. Felügyelő Bizottságának ügyrendje kimondja: : „Az FB köteles az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése elé kerülő előterjesztéseket megvizsgálni és ezekkel kapcsolatos álláspontját az üléseken ismertetni.” - amelyet mind a visszahívásom, mind az új ügyvezető kinevezése kapcsán elmulasztottak. Ez volt az egyik oka, hogy a két további régi FB tag a visszahívásomat követő napon szintén lemondott tisztségéről.

Amikor a csapat még nyerni tudott az EHF Kupában - a képen épp a Storhamar elleni győztes csapat (Fotó:ÉRD HANDBALL )


Miért nem fordult a megfelelő szervekhez, ha ez ilyen nyilvánvaló jogsértés?
Akkor az egészségi állapotom miatt nem volt erőm jogorvoslatot keresni, de ettől a törvénytelenség még törvénytelenség marad. Ahogy szokás mondani, legalább azokat a határozatokat, rendeleteket illene betartani, amit ők maguk hoztak. T. Mészáros András polgármester úr ebben az esetben a törvényes, szabályos eljárást kikerülve, egyedül hozott egy döntést, amely kizárólag személyeskedésen alapult, ahogy a közgyűlésen el is hangzott tőle: „Én a magam részéről a későbbiekben nem kívánok az Érdi Sport Kft. ügyvezetőjével együttműködni, hogyha azt Szántó Erzsébetnek hívják.” – ez egy felelős, kb. 70.000 fős megyei jogú város polgármesterének megnyilatkozása volt! Majd a szabálytalan előterjesztést a közgyűlés frakció többségével meg is szavaztatta, osztva és hárítva ezzel a döntés és következmények felelősségét.

Erős szavak, mások is osztják a véleményét?
Sajnálatos, de igen. Sőt, lassan a többség véleménye szerint is ott tartunk Érden, hogy T. Mészáros András a várost úgy kezeli, mint a „saját királyságát” ahol bármit megtehet, bárkit megfélemlíthet, tönkretehet, és ahol hangulat, szimpátia alapján válogatja és váltogatja a munkatársait, és a megfélemlítés eszközeitől sem riad vissza. Ebben a „családi-baráti királyságban” természetesen aktívan kiveszi részét a felesége Berczi Zita is, aki nemrég lett annak az Érdi Úszó Sport Nonprofit Kft.-nek a többségi tulajdonosa és ügyvezetője, amely nem kevés helyi önkormányzati és sportszövetségi (állami) támogatásban is folyamatosan részesül. Nemrég hagyta ott az egyesületet Milák Kristóf a saját nevelésű úszó tehetség is, aki csak annyit fűzött hozzá a távozása kapcsán feltett kérdésekre: „Szeretnék tiszta lappal, új környezetben, új uszodában, új feltételekkel nyugodtan felkészülni a 2020-as tokiói olimpiára.”


Mit tud az edzőcsarnok beruházásáról, hol tart most, és mi lesz az érdi kézilabdával?
Nincs semmi hír az edzőcsarnok beruházásról, holott már megint eltelt közel fél év. Nekem  úgy tűnik, hogy az ügyvezetőnek leginkább a sportvállalkozás működésének értelmezése jelent, komoly kihívást, de egy klubnál folyó munka színvonalát mindig az idő és az eredmények igazolják vissza.   Sajnálom, hogy az elmúlt években felépített, nemzetközi hírnévre is szert tett élvonalbeli klub munkáját és életét ilyen események árnyékolják be, ez mindenesetre nem túl bíztató.















Nagyszerű magyar dartsos szereplés Prágában Babos Tímea: Nagyon fontos, hogy szerepeljek a válogatottban, de...