misportunk

hírek, érdekességek, pletykák a magyar sport világából

Még csak 16, de már autóversenyő - és nemsokára helikopter pilóta is

Alig hogy véget ért a szezon, újabb hatalmas feladatok előtt áll Keszthelyi Vivien, a nemzetközi sorozatok történetének legfiatalabb magyar túraautó-versenyzője ugyanis a napokban szerzi meg az autóvezetői jogosítványát, hamarosan pedig helikoptervezetői vizsgát is tesz.


Keszthelyi Viviennek nemsokára helikopterre is lesz jogosítványa[/caption] A 16 éves pilóta gőzerővel készül vizsgáira és a következő szezonra, s bár a hivatalos bejelentésre ugyan még várni kell, az már biztos, hogy az ifjú versenyzőnek jövőre a felkészülése során következő lépcsőt jelentő rendkívüli kihívások miatt előreláthatólag sokkal többet kell majd utaznia. Többek között ezért is döntött úgy az egyik támogatója, a világ egyik legnagyobb repülőgép-, és helikoptergyártó cége, az Airbus, hogy segítségével Keszthelyi Vivien megszerzi a szükséges szakszolgálati engedélyt.

Az autósportban számos példát lehet találni hasonlóra, mivel a pilótáknak rendkívül sokat kell utazniuk, akár országukon belül is, így például a négyszeres Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton, vagy a Red Bull korábbi klasszisa, Mark Webber is rendelkezik jogosítvánnyal helikopterre. Vivient a FLY4LESS légiszolgáltató Kft. képző szervezete cég készíti fel. Keszthelyi Vivien először egy speciális repülési orvosi vizsgálaton vesz majd részt, elméleti képzése 136 órát vesz igénybe, ez idő alatt kilenc témakört érintenek: repüléselméletet, azaz aerodinamikai ismereteket sajátít el, meteorológiai képzést kap, amely során többek között megtanulja a repülési időjárás-jelentő táviratok megfejtését. E mellett légi jogi alapismereteket, illetve légi kommunikációt tanul majd, típusismeret, szerkezettan és motortani, légi üzemeltetési ismereteket és számos további fontos repülős szakmai témát fog a képzés során részletesen megismerni.


HIRDETÉS

Megjelent Fehér György sportújságíró első, nem sporttémájú regénye, A kemény fiúk is sírnak néha. Vásárlás előtt belehallgatnál a könyvbe? Itt a lehetőség! Most Urmai Gábor, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művésze olvassa el neked az első fejezet. Amennyiben megtetszett, keresd a könyvet a Líra könyvesboltokban, az OMV kutakon, vagy egyszerűen rendeld meg a book24.hu-n! Nagyszerű karácsonyi ajándék lehet!


Utóbbiak azért is rendkívül lényegesek, mert a későbbiekben a helikoptert egypilótás üzemeltetésben fogja használni, ami azt jelenti, hogy Vivien lesz a helikopter Pilot in-command (PIC), azaz parancsnok pilótája is egy személyben. Az elméletet követően igazolt repülési gyakorlat szükséges, majd sikeres vizsga jelenti a szakszolgálati engedély megszerzését. Ezt követően a növendék pilótából képesített magánpilóta lesz, aki repülhet már a helikopterek között magasabb szintű, gázturbinás EC120B AirbusHelicopter típussal. A sikeres vizsgát követően amellett, hogy autóversenyző, egyben Magyarország legfiatalabb női helikopter-pilótája is lesz. Ez a párosítás vélhetően a világon egyedüli a fiatal női sportolók között. Keszthelyi Vivien eddigi pályafutása során, 2013 és 2016 között 60 versenyből 60 dobogós helyezést ért el, tavaly a -3500 cm3 túraautó kategória országos bajnoka volt, idén pedig az Audi Sport TT Cup versenyzőjeként a nemzetközi versenysorozatok történetének legfiatalabb magyar pontszerzője lett.

A töretlen fejlődés érdekében a következő évben is egyre keményebb feladatok állnak majd a még mindig utánpótláskorú Vivien útjába, ezek mind az egyre nehezebb tanulási folyamat részei lesznek. A hivatalos bejelentésre hamarosan sor kerülhet.



Kemény pofonok földjén Magyar gokartsiker a világbajnokságon