misportunk

hírek, érdekességek, pletykák a magyar sport világából

Jégkorong: Nagyszerű hangulat és újpesti győzelem a Fradi ellen

Újpest-Ferencváros. Minden sportágban a rangadók rangadója. Jégkorongban is. Épp ezért nem meglepő, hogy szép számú közönség gyűlt össze az Újpesti Jégcsarnokban.

 

I. harmad
A csapatok nem vesztegették a játékidőt tapogatózó játékra, egymás kiismerésére, azonnal egymásnak estek. Már a második percben kiállt Huba négy percre, ez alkalomból a játékosok összeszólalkoztak, tehát az adrenalin azonnal üzemi szintre került. A kezdettől mentek, száguldoztak a csapatok, gyors iramjáték alakult ki. Egyenlő létszámnál aztán hamar megmutatkozott az Újpest fölénye. Beszorultak a zöldeket, de ennek ellenére nagy helyzetek nem alakultak ki. A nézőközönség is felvette a tempót, beindult a dob, a „Hajrá lilák”, és más dalok, rigmusok. Az FTC ellenakciózott, a feszültségre jellemző, hogy egy-egy akció végén többször összetűztek, lökdösődtek az ellenfelek, de a bírák ezt nem nézték el, kétszer is kiszórták a kakaskodó párosokat. A 16. percben elég furcsa góllal szerzett vezetést az Újpest: Kiss Ákos a balszélen a kékvonal közeléből lőtt. Elég gyenge, guruló-pattogó lövés volt, de a korong a kapu előtt a jégen megpattant, irányt változtatva becsapta Ágoston kapust, 1:0!

Jó kis melós első húszpercet láttunk, ahol az Újpest egy szerencsének köszönhetően, de megérdemeltem szerzett vezetést.

II. harmad
A játék képe nem sokat változott, az Újpest ment előre, kavart, lőttek a csatárok, de az FTC elszántságával sem volt semmi baj. A harmad talán első vendégtámadása viszont egyenlítést hozott: Luomala kavart a kapu előtt, első lövése mellé ment, de a visszapattanó korong is hozzá került, és valahogy túltette azt a gólvonalon, 1:1.

A gól után az Újpest nem rogyott meg, ráadásul a csapat a nézőtérről olyan támogatást kapott, amihez nincs hozzászokva. A szurkolás nagyon beindult: egyfolytában szólt a dob, ment rá a mantrázott dallam. Mindez vagy tizenöt percen át, folyamatosan, monoton ritmusban. A csapat és a nézők egymást lelkesítették, és a 28. percben sikerült gól lőni: Virág Tamás a kapu mögött jutott koronghoz a baloldalon. Visszafordult, kijött, majd jó íven a kapu elé korcsolyázott. A kapu elé érve áttette a jó oldalra a korongot, és már jobbról közelről gólba emelt, 2:1!

A hangulat tovább javult, az újpesti csapat játéka nem változott. Ilyen fegyelmezett, alázatos védekezést és elszánt támadójátékot idén még nem is láttunk az Újpesttől. Nem volt csillogás, inkább harc, küzdelem, mindehhez remek hangulat.


Hirdetne cikkekben? Kapcsolatfelvétel: misportunk@gmail.com


III. harmad
A játék képe annyit változott, hogy Mihalik kétszer is 2+2 perc büntetést kapott magas bottal való játék + kisebb sérülés okozása miatt. Ekkor mentek előre a zöldek kegyetlenül, az első esetben kapuvasat is lőttek, valamint egyszer Hietemaki az üres kapu mellé lőtt. Az eredmény viszont nem változott, az Újpest 2-1-re megnyerte a derbit.

 „Úgy láttam, hogy a Ferencváros nagyon fáradt volt a találkozó vége felé. Azzal tudtak versenyben maradni, hogy két nagyon buta négy perces kiállítást sikerült összeszednünk. Ha nincsenek a hátrányok, akkor az energiafölényünket a támadásokra tudjuk fordítani, de …. ezt a tesztet is jól hajtottuk végre. Azt gondolom, hogy jól védekeztünk, nagyon sokat tettünk csapatszinten, önfeláldozásban és a kapusteljesítményünk lenyűgöző volt. Hál' istennek, kapusaink elkényeztetnek minket, amit többször meg kell hálálni mezőnyjáték szinten. Csak az hibázik, aki a jégen van, de azért vannak a társak a pályán, hogy korrigálják ezeket. Ahogy közeledik a rájátszás, úgy „élesedik” a csapat. Az utóbbi három meccs – Miskolc elleni meccs utolsó két harmada, a MAC elleni teljesítmény, valamint a mai – védekezési szinten egészen komoly volt. Magas hőfokú, „playoff” hangulatú mérkőzés volt, azt hiszem, idei nézőcsúccsal. Szerintem egy szórakoztató, izgalmas meccs volt, amit megérdemelten nyertünk meg – mondta Szilassy Zoltán, az Újpest vezetőedzője.

A mérkőzést ITT lehet megnézni.

 

UTE  -  Ferencvárosi TC 2:1  (1:0, 1:1, 0:0)
Újpesti Jégcsarnok, 617 néző, vezette: Halassy Gy., Haszonits M., Muzsik N., Bedő P.

UTE:
Pleszkán - Kiss D., Lindgren (1), Feil, Mihalik, Virág T. 1(1) - Garbacz Á., Huba,  Pance,
Nemes, Bushbacher, - Hegyi Á., Dósa, Pichler Á., Dömötör, Turbucz - Pados, Csanyi, Gröschl, Gágyor, Kiss Á. 1,. Edző: Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt

Ferencvárosi TC:
Ágoston - Hüffner, Hietamaki, Dubek, Tendler, Rafaj - Suoraniemi, Valecko, Manninen (1), Fliszár (1), Luomala 1 - Zalavári, Erdélyi T., Kiss G., Kovács V., Papp Cs. - Pál Zs., Üveges, Farkas L., Komjáti. Edző: Lindqvist Greg Kjell, Szakács Ferenc

Gólok:
15:24 - 1:0 Kiss Á. (Lindgren, Virág T.)

22:12 - 1:1 Luomala (Manninen, Fliszár)
28:08 - 2:1 Virág T.

Kiállítás: 20 perc  ill. 14 perc  + 10 perc fegyelmi (Hietamaki)
Lövések: 41 ill. 26 (15:7, 19:10, 7:9)



Ökölvívás: Két világ-, és hét Európa-bajnok szerepel a Bocskai emlékversenyen Életmód: Ezek a leggyakoribb sportsérülések!