misportunk

hírek, érdekességek, pletykák a magyar sport világából

Jégkorong: Nem várt vereséget szenvedett az Újpest

Az Újpest jégkorongcsapata a negyedik helyre vágyik a bajnokságban. Ehhez nagyon kellett volna a  Brassó ellen három pont. Számolni, a kívánságot leírni egyszerű dolog, de a helyzetet alaposan bonyolította, hogy nem játszhatott az Újpestben az elszerződött Elomo, az eltiltott Pance, a sérült Csányi, és Sila kapus sem.

A várakozásoknak megfelelően kezdett az Újpest. Helyzetek, lövések is voltak szépen, de Tőke kapus mindig menteni tudott.. A lilák mentek, kavartak, lőttek, de igazi, látványos akciókat nem vezettek, inkább erőből, birkózva, verekedve támadtak, nem lendületből. A vendégeknek pillanataik voltak elöl, egészen a 7. percig. Ekkor késleltetett kiállítás miatt hat az öt ellen támadtak, egy akció során Fodor Cs. jobbról, a bedobó körből lőtt a hosszúba pont úgy, a kapusok nem szeretik: a korongot kicsit megemelte, az pont elment a mamut fölött.

A gól után az Újpest változatlan hittel ment előre, a 10. percben sikerült az egyenlítés: Egy sokadik kapu előtti tűzijáték után a Virág Tamáshoz került vissza a korong, aki azt átvette, és féltávolról középről betalált.

A játék képe egy keveset változott, többször kijöttek a vendégek, de sokkal több volt az újpesti lehetőség.


Hirdetne cikkekben? Kapcsolatfelvétel: misportunk@gmail.com


A második harmadban kiegyenlítettebb lett a játék. Az újpesti fölény elmúlt, egyre többet jöttek ki a sárgamezes vendégek. A játék irama csökkent, a színvonal korábban sem verte az eget. A harmad második felében megint beszorult a Brassó, de gólt nem sikerült szerezni, pedig erre még büntetőből is volt lehetőség.

Talán ekkor kezdete érezni a lila-fehér csapat (és a közönség), hogy ezen a napon nehéz lesz gólt lőni. Aztán a harmad végén jött két vendég villanás: Fodor Cs. egy jobboldali beadást a hosszú oldalon kapta, és szép mozdulattal lőtt gólt, majd egy gyors összjáték után sakk-matt gólt lőtt Pysarenko.

Bebizonyosodott, a támadás, a fölény nem elég. Játék, gyorsaság, normális lövések kellenek.

A harmadik harmadban minden mindegy alapon támadott az Újpest. A szépítés az ötvenedik percben sikerült, amikor Turbucz jobbról, középre vezette a korongot, és a kapuba bombázott!

A kérdés már csak annyi maradt: sikerül-e az egyenlítés? Nem jött össze, így előre tervezett három pont maradt el.

„A labdajátékok törvényszerűsége: egyik oldalon kimaradnak a helyzetek, a másikon az ellenfél kétszer eljön és két gólt szerez. A második harmadban úgy lőtt két gólt a Brassó, hogy több mint dupla annyit próbálkoztunk. Minőségi lövések kellenek a mérkőzés megnyeréséhez. Két okos lövésünk volt a találkozón, amiből kétszer mi is betaláltunk – mondta Szilassy Zoltán, az Újpest vezetőedzője.

 



Vízilabda: Benedek elmondta, nem a bronzérem volt a cél, de.... Életmód: A cukormentes termékek is ártanak?