misportunk

hírek, érdekességek, pletykák a magyar sport világából

Szomorú Szenteste

A szeretet ünnepe alatt két nagyszerű sportember is eltávozott. Bánhegyi László Európa-bajnok kosárlabdázó és az  az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Vörös Zsuzsannát nevelő öttusa edző Kulcsár Antal is Szentestén hunyt el.

Kulcsár Antal, az Alba Volán és a válogatott korábbi mestere december 24-én hunyt el, rövid lefolyású, súlyos betegségben – olvasható a megyeszékhely honlapján. Kulcsár Antal sportolóként úszott, edzőként pedig a magyar öttusa egyik legeredményesebb szakembere lett.  Edzői pályafutása 1977-ben indult. Az Alba Volán színeiben számos bajnokot nevelt, a korosztályos és magyar válogatottban rendre ott voltak férfi és női tanítványai is, miközben irányítása alatt a fehérvári műhely az ország legjelentősebb öttusabázisa lett. Legsikeresebb tanítványa a női öttusázás korszakos egyénisége, a minden korosztályos és felnőtt címet begyűjtő Vörös Zsuzsanna. Az olimpiai bajnokot Kulcsár Antal fedezte fel, vitte gyerekként a Volánhoz, keze alatt vált a világ legjobbjává. Kulcsár Antal edzői pályafutásának is csúcsa a 2004-es ötkarikás bajnoki cím, az athéni játékokon Székesfehérvár első és máig egyetlen olimpiai bajnokát köszöntötték. A szakember halálhírét lánya, a korábbi válogatott öttusázó Kulcsár Ágnes tudatta közösségi oldalán.


Hirdetne cikkekben? Kapcsolatfelvétel: misportunk@gmail.com


Bánhegyi László, az 1955-ben Európa-bajnok magyar férfi kosárlabda-válogatott játékosát 84 éves korában, december 24-én, Bécsben érte a halál. Bánhegyi a Bp. Vörös Meteor, majd a Bp. Honvéd kosarasa volt, 1952 és 1960 között nyolcszor nyert bajnokságot a klubbal, és tagja volt az 1952-es helsinki, illetve az 1960-as római olimpián szerepelt magyar válogatottnak. Játszott az 1953-as moszkvai Eb-n, ahol Magyarország ezüstérmes lett, majd az 1955-ös budapesti arany után az 1957-es és az 1959-es Európa-bajnokságon is. 1961-ben családjával Nagy-Britanniába távozott, ahol további három bajnokságot nyert csapatával, majd 1965-ben visszatért Magyarországra. 1959-es kínai útján megismerkedett a kung-fuval, és haláláig a távol-keleti küzdősport támogatója maradt, hosszú ideig a Magyar Kung-Fu Szakszövetség elnöke is volt.

Utolsó éveiben Bécsben élt, ott hunyt el.

 

 

 



Gyárfás Tamás: Mi is sok mindenre kértük Katinkát, de... Röplabdázással ünnepelték az új esztendőt