misportunk

hírek, érdekességek, pletykák a magyar sport világából

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok Fenyvesi Csaba

Rövid lefolyású, súlyos betegségben 72 éves korában elhunyt Fenyvesi Csaba háromszoros olimpiai bajnok párbajtőrvívó. A halálhírről a családja tájékoztatta a távirati irodát.

Fenyvesi Csaba több mint egy évtizeden át volt a közvetlen élvonal egyik meghatározó vívója (Fotó: mob.hu)

Fenyvesi Csabáról szeptemberben derült ki, hogy rákos, de állapota akkor már olyan súlyos volt, hogy nem tudtak rajta segíteni.

Fenyvesi Csaba 19 évesen az ifjúságiak között nyerte első bajnoki címét a BVSC színeiben. Több mint egy évtizeden át volt a közvetlen élvonal egyik meghatározó vívója. Itthon tőrben is – ötszörös bajnokként – a legjobbak közé tartozott, ezzel együtt a párbajtőr volt az igazi fegyvere, amellyel egyéniben és csapatban összesen tíz ob-diadalt aratott.

Az 1968-as mexikóvárosi olimpián még „csak” a csapatot segítette a győzelemhez, de négy évvel később Münchenben már duplázott. Kötélidegzetével, hallatlan technikai biztonsággal aratta sikereit. Tiszteletet parancsoló pályafutását a világbajnokságokon nyert három arany-, két ezüst- és három bronzérem is fémjelzi.

1986-tól 1993-ig a BVSC vívószakosztályának elnöke, illetve 1989-től 1993-ig a Magyar Vívószövetség elnökségi tagja volt. 2001-ben a válogatott párbajtőr szakágának fegyvernemi menedzsere lett. 2011-től a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének elnökségi tagjaként tevékenykedett.

1968-ban a Budapesti Orvostudományi Egyetemen orvosi oklevelet szerzett, majd sebész szakorvosi vizsgát tett. Pályáját a MÁV Kórház kórboncnokaként és alorvosaként kezdte, majd 1974-től rákkutató sebész szakorvosként és klinikai adjunktusként dolgozott. Sportpályafutása befejezése után az amerikai Egyesült Virginia Rákkutató Intézet vendégkutatója volt. Jelentős eredményeket ért el a daganatsebészetben. 1994-től egy amerikai alapítvány rákkutató intézetének orvos-igazgatója lett.

1972-ben az év magyar vívójának választották, 1995-ben MOB Olimpiai Aranygyűrűt kapott, 2011-ben Papp László Budapest-sportdíjban részesült, tavaly pedig MOB Érdemérmet vehetett át.

 



Hidvégi Vid: Boldog vagyok, de hiányzott Berki, hiszen ha körbenéztem, csak az ellenfeleket láttam Jégkorong: Még fejlődnünk kell az A csoporthoz!