misportunk

hírek, érdekességek, pletykák a magyar sport világából

Döntő szettes győzelem után már csak egy pont kell az elődöntőhöz

Vasárnap másodszor is megmérkőzött egymással Érden, az Európa-ligában a magyar és az  izraeli női röplabda-válogatott. Ezúttal a szombatinál jóval nehezebben, 3:2-re, de győzni tudott csapatunk, s így a harmadik helyen áll a tabellán. A záró fordulóban így is legalább pontot kell szerezniük Lengyelországban az elődöntőbe kerülésért.




A második mérkőzésre érezhetően jobban összeszedte magát az izraeli csapat, de még mindig  elég sok nyitást rontottak, így az első technikai szünetben a mieink vezettek két ponttal. A játszma közepén aztán Liliom Rita nyitásaival, Sándor Renáta pontjaival, na meg a most is remeklő blokkal sikerült meglépni nyolccal a riválistól. A játszma vége felé aztán Dobi Edina is sorozatban kapta – és verte be – a centerlabdákat, így aztán végül simán, 25:15-re hozták a mieink az első szettet.

A második játszma elején kicsit megakadt a hazai gépezet. A támadások pontatlanabbá váltak, így az izraeliek négy ponttal meg tudtak lógni. Hiába cserélte be Kötél Zsanettet és Pallag Ágnest Jan De Brandt, a különbség tovább nőtt. A visszacsere után, 11:18-nál kezdett el kapaszkodni a magyar csapat, sikerült is három pontra felzárkózni, de sajnos már túl későn, így ez a szett a vendégeké lett (21:25).

Ezzel azonban csak az alvó oroszlán bajszát ráncigálták meg, a mieink gyorsan összeszedték magukat és a szett elején öt ponttal megléptek. Ezt az előnyt aztán tartották, sőt még valamelyest növelték is. Továbbra is Sándor Reni és a csapatkapitány, Liliom Rita vitte a prímet nálunk, s a hajrában még az is belefért, hogy utóbbit és Horváth Dórát kicsit pihentette a kapitány (25:14).


A negyedik szett elején megint nagy küzdelem alakult ki, s bár rendre mivezettünk egy-két ponttal, ezúttal nem tudtunk meglépni az ellenféltől, amely a meccsben maradásért küzdött. Kétszer ki is egyenlítettek, de vagy Horváth Dodó szerzett gyorsan két pontot, vagy ők hibáztak gyorsan kétszer is. A végjáték elején azonban így is fordítani tudtak, de ekkor meg a mieink szedték össze magukat, s 19:20 után sorozatban négy pontot szereztek. Azonban még ekkor  sem értek véget az izgalmak: a vendégek újra egy pontra feljöttek, Jan De Brandt időkérése
után viszont így is két meccslabdája volt a mieinknek. Ezt követően sorozatban három pontot csináltak az izraeliek, s nekik volt kétszer is szettlabdájuk, s a másodikat értékesítették (25:27).

Jan De Brandt az ötödik szettben 19-re lapot húzott, s Pallag Ágnes, illetve Szakmáry Gréta maradt a pályán. Ez be is jött, mert a térfélcserénél három ponttal vezettek a magyar hölgyek, a végén pedig hét meccslabdájuk is volt, amelyből már az elsőt értékesítették (15:7).

- Nagyon közel álltunk a 3:1-es győzelemhez, de sajnos ez végül nem sikerült. Annak viszont nagyon örülök, hogy a csapat az ötödik játszmában megint jól játszott - mondta a mérkőzés után Jan De Brandt szövetségi kapitány.

MAGYARORSZÁG–IZRAEL 3:2 (15, –21, 14, –25, 7)
Érd, 800 néző. Vezette: Gaupp (francia), Piana (olasz).

Magyarország: Sándor 28, Tálas 4, Vacsi 8, Dobi 10, Liliom 12, Horváth D. 11. Cserék: Lévai  (liberó), Szabó A., Pallag 7, Kötél Zs., Szakmáry 3, Bodnár. Szövetségi kapitány: Jan De Brandt

Izrael: Gluck 8, Starikov 10, S. Peham 2, Devash 14, Zur 18, Kolnogorov 8. Cserék: Zinober (liberó), Saada, D. Peham, Stein, Shebotarov.Szövetségi kapitány: Arie Selinger



Petrovics Gabriella Európa trónján Kiss Norbi: Ez lesz életem versenye