misportunk

hírek, érdekességek, pletykák a magyar sport világából

Történelmet írnának a fehérvári hokisok

Szeretne történelmet írni a Fehérvár AV19 jégkorongcsapata azzal, hogy legyőzi a Vienna Capitalst az osztrák jégkorongliga (EBEL) negyeddöntőjében, ugyanis a magyar klub még soha sem tudott a playoff-ban párharcot nyerni.

A fehérvári csapat nagyszerűen játszik ebben az idényben...(fotó: feol.hu)

Ocskay Gábor szakosztály-igazgató a pénteken rajtoló negyeddöntő előtti  kiemelte, a csapat messze a várakozáson felül, és lehetőségein túl szerepelt az alapszakaszban és az azt követő középszakaszban is. A sok sérülés és betegség miatt előbbit a hatodik helyen zárta, majd sikerült két helyet javítani, így pályaelőnnyel várja a bécsieket.

A párharc az egyik csapat negyedik sikeréig tart majd, rajt pénteken Székesfehérváron. Itt lesz meccs jövő kedden is, és szükség esetén március 15-én és 20-án. Az osztrák fővárosban vasárnap és március 13-án, szükség esetén pedig 17-én is találkoznak a felek.

Az alapszakaszban négy mérkőzésből háromszor győzött a Vienna: 3-2-re Fehérváron, 6-3-ra és 1-0-ra otthon. A Volán egyszer nyert, 4-3-ra. A középszakaszban azonban a fehérváriak idehaza 4-2-re, Bécsben 3-2-re diadalmaskodtak.

A Fehérvárnak ez a nyolcadik szezonja az EBEL-ben, és a mostani a negyedik alkalom, hogy bekerült a rájátszásba. Az előző három alkalommal azonban a negyeddöntő volt a végállomás.

- Nagyon nagy ünnep ez a számunkra. Minden esély megvan arra, hogy a csoda bekövetkezzen. A csapat nagyon egységes, erős, a szakmai stáb jól vezeti a társaságot és mindenki egészséges, ez is nagy öröm. A playoff a jégkorong ünnepe, s bízunk benne, hogy a fehérvári huszárok jól szerepelnek majd ebben a sorozatban - mondta Ocskay, aki arra is kitért, hogy a szurkolók időben vegyék meg a jegyeiket, mert a bécsi szimpatizánsok számára le kell foglalniuk az egyik szektort, a várakozás pedig óriási.

Rob Pallinnak ez az első éve vezetőedzőként felnőtt csapatnál, és máris jobb eredményt ért el a Fehérvárral, mint eddig márki más (fotó:feol.hu)

Rob Pallin vezetőedző elmondta: most azon lesznek, hogy a playoff-ban is nagyot alkossanak.
- Eddig minden jól alakult, ami az eredményeket illeti. Most egy új bajnokság kezdődik, más jellegűek lesznek a mérkőzések, gyorsabbak, keményebbek. Erre fel kell készülnünk. Bízom a játékosaimban, akik eddig is a maximumot hozták ki magukból - fogalmazott Pallin, akinek felnőtt csapatnál ez az első szezonja vezetőedzőként.
    
A pontlistát vezető Andrew Sarauer szintén nagyon várja a rájátszást, és hangsúlyozta: remek a csapatszellem, a légiósok, a rutinosabb és fiatalabb magyar játékosok kitűnően kiegészítik egymást. Kovács Csaba szerint az osztrák együttes rendkívül erős, ugyanakkor az elmúlt évekhez képest most van a legjobb mutatójuk a Capitals ellen. A bécsiek ebben a szezonban a Bajnokok Ligájában is szerepeltek, azonban két hete egy hullámvölgy miatt edzőt váltott.



Sikeres lesz a magyar csapat az Európia Játékokon! Óriási siker: Márton Anita aranyérmet nyert a fedettpályás atlétikai Eb-n