misportunk

hírek, érdekességek, pletykák a magyar sport világából

Cseh László nevelőegyesületét és edzőjét is elhagyja

Elhagyja nevelőegyesületét, a Kőbánya SC-t, és az edzőjét, Turi Györgyöt Cseh László. Az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világbajnok, tizenegyszeres Eb-első úszó sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az értesülést, de a távozása tényként kezelhető.


 

A X. kerületi klubban a Csehvel tizenhét éve együtt dolgozó mesteredző, Turi György viszont elmondta, derült égből villámcsapásként érte versenyzője bejelentése, hiszen a rövid pályás vb-t megelőzően Cseh László a közös folytatást tervezte.

Cseh múlt hét pénteken határozta el a váltást, mint mondta, Rióban olimpiai bajnok akar lenni, s ha nem sikerülne ott győznie, nem bocsátaná meg magának, hogy meg sem próbál más keze alatt, másképpen tréningezni, mint eddig.

 



Mr. Virtus az M1-en Meglepetésekkel teli az Év sportolója választás 2014?